Endrőd Halászlé Főző verseny

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Endrőd - Templom - Körös - Liget (a kép nagyítható)

Nemzetközi Halfőző Versenyt
rendeztek Békés megyében Endrődön a Hármas-Körös melletti ligetben 2016. augusztus 13-án. Ezt a versenyt a szomszédos Gyomával (a települések összevonása után Gyomaendrődön) már a XVIII. nemzetközi, a testvér-városok jelenlétével és küzdelmével is zajló versenynek tervezték és így is hirdették meg. Sajnos valamilyen technikai probléma miatt azonban ezúttal a "nemzetközi verseny" csupán "belföldi versennyé" alakult. A résztvevők szerint azonban nem is a verseny a fontos, - amint a "Kunparasztok" csapat tagja Kiskunhalasról, Kiss Károly mondta - hanem a barátság, a szórakozás.  

RÉSZLETES PROGRAM: nagyításhoz kattintson a képre!
 
















KÉPRIPORT
(a képek nagyíthatók)

 

A halfőző verseny előkészületei, a nevezések megtörténtek, az asztalok, székek, bográcsok, edények, fűszerek, no és hát az alapanyagok már reggel hét órától a helyükre kerültek. Az egyes versenyző csapatok a liget árnyas fái alatt egymástól tisztes távolságokban helyet foglaltak, kiakasztották a rendezőktől kapott sorszámaikat és provizórikus kerítésükre, a kötél kordonukra, amellyel körbe kerítették saját főző-birodalmukat, kiakasztották a csapataik nevét feltüntető tábláikat is. Kilenc órára tervezték a színpadi ünnepélyes megnyitót, amely időpontot jó közelítéssel sikerült is a szervezőknek biztosítaniuk.

 
 

Először a házigazda, Toldi Balázs polgármester lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a versenyzőknek a nevezésüket. Azután a hal fogyasztásának az egészségi állapotra gyakorolt jótékony hatását hozta szóba. Kijelentette, hogy Magyarorzágon egy ember évente átlagosan mintegy 3 kg halat fogyaszt, míg az Unióban 22 kg/év a fogyasztás mértéke. Van hová fejlődnünk. A halételekkel kapcsolatosan érdekes történelmi vonatkozást is megemlített. Elmondta, hogy Bornemissza Anna fejedelemasszony 1630-ból származó receptkönyve több, mint száz halételt tartalmaz. A halászlé hazánkban mintegy 200 éves múltra tekint vissza - a paprika Magyarországon való megjelenésétől.  Megígérte, hogy jövőre is megrendezik ezt a maihoz hasonló versenyt és mindenkinek jó szórakozást kívánva búcsúzott.
Dankó Béla országgyűlési képviselő, a verseny fő védnöke megnyitó szavait hallhattuk a polgármester után. Azzal kezdte, hogy sokadszorra és örömmel van most jelen több okból is. Az egyik az, hogy ez a verseny üde színfoltja a térség turisztikai kínálatának, hiszen ez a rendezvény vonzza az embereket. Vidéki csapatok is versenyeznek itt és sok látogató is távolabbi vidékekről érkezett. A másik dolog pedig az, hogy a halétel az egészséges táplálkozás része. A szív és érrendszeri betegségek megelőzésében komoly szerepet játszik a halfogyasztás. Azután a hazai haltenyésztésről beszélt. A 2013-as halgazdálkodásról szóló törvényt is felemlítette. Ez a törvény a halászok oldaláról a horgászok oldalára terelte a hangsúlyt. Ma közel 400 ezer ember horgászik országunkban - mondta. A versenyzőknek minél jobb helyezést kívánva kijelentette, hogy ő is meg fogja kóstolni a verseny-munkákat, majd búcsúzott a hallgatóságtól.
A harmadik szónok
dr. Kulcsár László ügyvéd, a Magyar Agrár Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Békés megyei elnöke volt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Békés megyében nagyszerű élelmiszeripari szakemberek és szorgalmas gazdák vannak. Így az ország éléskamrája, mezőgazdaságunk egyik fellegvára. Ugyanakkor nagyszerű tájai, vízpartjai és erdői is vannak. A halászat, a horgászat és a vadászat paradicsoma. Itt Endrődön, a Hármas-Körös partján az árnyas fák alatt a horgászat után nagyon jól fog esni egy finoman elkészített halászlé. A halételek hazai elterjedésével - várhatóan a lakosságunk mortalitási aránya is javulni fog. Jó szórakozást, kellemes családi együttlétet kívánva ő is búcsút vett a hallgatóságtól.
Végezetül a zsüri elnöke,
Tímár Attila mesterszakács a versenyzőknek adott főzési tanácsokat. Azt mondta, hogy a halaknak nem kell 400x100 vegyesen úszniuk - a zsírban, figyelni kell, hogy ne legyenek zsírosak az ételek. Ugyanakkor jó ízűek, kívánatosak legyenek! Fontos, hogyan néz ki a környezet, mennyire egységes a csapat megjelenése és hogy miként néz ki a terített asztal. Kijelentette, hogy a zsüri házhoz fog menni, mert a helyszínen fog megtörténni a zsürizés. Záró gondolatként eredményes versenyzést és finom ételeket kívánt.
A megnyitó beszédek után a versenyző csapatok mindhárom kategóriában:
- dunai jellegű halászlé,
- tiszai - körösi jellegű halászlé,
- egyéb halétel (halpörkölt, halpaprikás, stb.)
nekilendültek az ételek elkészítésének.
Alábbi videónkban a megnyitóbeszédeket teljes terjedelmükben közreadjuk

 
 
 
 

Kameránkkal körbejártuk a versenyzőket... Többen is érkeztek távoli vidékekről. A kiskunhalasiak után a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt egyik versenyzőjével is sikerült beszélgetni.
Az erről készült videónk megnézhető, meghallgatható:

 
 
















KÉPRIPORT
(a képek nagyíthatók)

 

Említettük, hogy a versenyző csapatok provizórikusan körülkerítették az általuk választott és főzésre használt területet a ligetben. Itt helyezték el vendégeik számára az asztalokat, székeket és ezen a területen belül állították fel bográcsukat is.
Az Endrődiek Baráti Köre Egyesület "standját" nem volt lehetséges nem-észrevenni. Nemcsak azért, mert jól láthatóan kifüggesztették egyesületük tábláját, hanem azért is magukra vonták a sétáló látogató figyelmét, mert sok-sok jókedvű, nevetgélő, beszélgető ember ült a gőzölgő üst mellett felállított asztaloknál. Ilyen sokan sehol sem voltak.
Az egyesület elnökének sorait ide idézzük:

 

Halászlé az endrődi ligetben

Ha augusztus, akkor Gyomaendrődön Halászléfőző Verseny van az évek óta közkedvelt endrődi ligetben. Az Endrődiek Baráti Köre Egyesület tagjait számottevően nem befolyásolta, hogy előrehozott időpontban augusztus 13-án került megrendezésre az endrődi városrész nyári egyik legfontosabb eseménye. A kevesebb, de lelkes csapatokat a lehető legmegfelelőbb időjárási viszonyok várták, hogy kialakíthassák főzőhelyeiket. Lelkes rendezői gárdánk már az előkészítés során érzékelhette, hogy oda kell figyelni az alapanyagok és főzési alkalmatosságot illetően, mert a végén 64 személy várta a halászlé kiosztását.
Lassan két nagy bográcsra lesz szükségünk, hogy mindenki megkaphassa ezt a finom étket. A rendezvény megnyitójában is elhangzott, hogy a halfogyasztás mennyire egészséges, kár, hogy már az élő-hal ára is szinte megfizethetetlen. A közösségünk és a vendégeink az utolsó kanálig elfogyasztották az ebédet. Ezek szerint akár aranyérmesek is lehettünk volna, ha a közösség díjazná az elkészült étket. Természetesen voltak észrevételek (kicsit sótlan, kicsit erős, talán a tavalyi jobb volt…), de hát ennyi szájíznek nem igazán lehet megfelelni.
A szakavatott zsűri az egyéb tényezőket is figyelembe véve (rendezett környezet, vendéglátási és főzési körülmények, létszám stb.) különdíjban
részesítette egyesületünket.
Egyik vendégünk
, aki évtizedekkel ezelőtt sok fiatalkori szabadidejét töltötte a Kőrös parton, eljött nosztalgiázni és nagy elérzékenyültséggel méltatta barátságos közösségünket és a hangulatos rendezvényt.
Visszajelzések alapján rögzíthetjük,hogy szükség van az ilyen rendezvényekre és egyesületünk helyes utat választott
,  amikor azt a célt fogalmaztuk, hogy az elszármazottakat hazahívni ilyen programokra lehetséges, ezért a lehetőségeinkhez mérten minden főzőversenyen részt szeretnénk venni. Reméljük mindig újabb és újabb első „résztvevő” hírünket viszi a „nagy világba”.

Timár Imre
EBK elnök

 

Nagy szerencsém volt e napon és örülhetek, hogy megjelentem az Endrődiek Baráti Körének standján ezen a főzőversenyen. Néhány országos hírű endrődi születésű jelenlévővel beszélgethettem itt. Az egyik az éppen a 83. születésnapjára készülő Giricz Mátyás rendező és színházigazgató volt. Beszélgetés közben elkészült és feltálalták a nagyon finom halászlevet, amelyet egymással szemben ülve fogyaszthattuk el, és beszélgettünk, és beszélgettünk. Egy csipetnyit az ezer témából, Mátyás fantasztikus életéből... Az itthoni Színház- és Filmművészeti Főiskola után külföldi tanulmány következett. Magyarországra visszakerülve egy rendkívül izgalmas, dinamikus színházi rendezői, főrendezői, színházigazgatói életpálya következett. Beszélgettünk a színházakról, ahol tevékenykedett: a Győri Kisfaludy Színházról, amelynek rendezője, majd főrendezője volt. Az egri Gárdonyi Géza Színházban főrendezőként és igazgatóként működött, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban betöltött rendezői munkája következett, azután a debreceni Csokonai Színház főrendezőként. Amikor a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói állásához érkeztünk, úgy éreztem, hogy ez a csúcs!
A megrendezett darabokra a szó szoros értelmében csak másodperceink maradtak. Lehár Ferenc: A mosoly országa, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő. És már a többi sok-sok darabra, előadásra még csak utalásnyi idő sem maradt.... Sajnos.
Egyszer talán sikerül majd rábeszélnem egy részletes, hosszabb élet-interjúra. Remélem, mindketten életben leszünk még egy kicsit.
Most itthon Endrődön ismét találkoztam Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművésszel. Azért mondom, hogy ismét, mert ebben az évben ez volt a harmadik találkozásunk. Először május 13-án szintén Endrődön találkoztunk a
Rózsahegyi Napokon, majd a 87. Ünnepi Könyvhéten Budapesten az V. kerületi Vörösmarty téren, ahol új könyvét dedikálta.
Itt most bemutatott nekem egy nagyon érdekes endrődi embert, Mastala Gergelyt, aki mérnöki oklevél megszerzésével, mint diplomás dicsőséget hozott szülőfalujára. DE: Gergály bácsi édesapja is endrődi születésű volt, aki viszont - rímelve a mai Halfőző Versennyel - valamikor halfogó bajnok volt. És most az őáltala kifogott hatalmas fehér harcsát idézték az urak a következő bejátszásunkban:

 
 
 
 

Endrőd büszke lehet következő szülöttére, Fülöp András rendőr ezredesre is, mostmár nyugdíjas rendőr ezredesre. Az ezredes úr igazi jó példája annak, hogy szorgalommal, igyekezettel és folyamatos tanulással - meg egy adag tehetséggel - milyen magasra lehet emelkedni a raglétrán.
A vele való beszélgetésből sok mindent meg lehet tudni:

 
 
 
 

A jó hangulatot nagy mértékben fokozta Horváth Rudolf és Cigányzenekara. Az Endrődiek Baráti Köre asztaltársasága jól láthatóan nagy örömmel fogadta a zenészeket...
Ide idézzük őket:

 
 
 
 

A főzéssel, az ételkészítéssel elkészültek a csapatok.
Munkába lendült a zsüri. Az egyik asztalnál meglestük munkájukat...

 
 
 
 

ENDRŐD, DRÁGA SZÜLŐFALUM!

 
 
 
 

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó Láazló ........................................................................ Vissza a fő oldalra

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz